Röviden a válasz: igen. A többség legalább is biztosan, hiszen a magyar társadalom nagy része digitális és pénzügyi analfabéta. Lehet tiltakozni és megsértődni, de sajnos ez az igazság. Minden kütyüből a legújabbat akarjuk, holott a tudásuk 10%-át, ha kihasználjuk, ám mégis százezreket adunk egy mobiltelefonért vagy egy laptopért. Ugyanez a helyzet a banki hitelekkel és lízingekkel. Amit csak lehet, lakást, házat, autót, nyaralást hitelre akar a magyar, de azonnal.

Pedig lehető legnagyobb felelőtlenség, amit csak ember tehet, a meggondolatlan eladósodás. Egy dolog a kényszer vagy az elindulás az életben, és más dolog a szükségtelen túlköltekezés. Úgy vesszük fel a hiteleket, mintha ingyen adnák, pedig nagyon is drága dolog hitelből jobban élni, többnek látszani.

Vegyünk egy átlag 50 éves magyart, aki 1971-ben született és jó esetben 1989-ben érettségizett. Gondoljunk csak bele! Ezt az embert az 1989-ig megszerzett tudásával minősítette felnőttnek a magyar állam és engedte belépni a nagybetűs ÉLET-be. Tegyük fel, hogy nem tanult tovább, hanem „csak” dolgozott az elmúlt 32 évben. TV, rádió, újság, könyvek, internet, barátok, család és munkatársak azok a források, ahonnan az elmúlt 3 évtizedben tájékozódott.

Vajon mindez elég volt-e ahhoz, hogy az elmúlt 30 év technikai, környezeti, kulturális, pénzügyi és politikai változásait felfogja, megértse, értelmezze és beépítse saját életébe? Elég ahhoz, hogy felelősségteljesen és tudatosan élje életét, és jó döntéseket hozzon a maga és családja érdekében? Tényleg egy József Attila vers elemzésétől és egy másodfokú egyenlet megoldásától leszünk érettek, felnőttek? Ennyi az állam útravalója a felnőttkor évtizedeire? Na, nem mintha az egyetemek többsége érdemben túl sok segítséget adna a mindennapok túléléshez.

Mire megy a példaként hozott 50 éves átlag magyar egy hitelszerződés apró betűjével és a THM-el annak a tudásnak a birtokában, amit 1989-ben szerzett meg? Fel tudja egyáltalán mérni, hogy mit jelent 20-30 évre eladósodni? Nem valószínű. De az biztos, hogy a mindennapi életéhez nem feltétlenül van szüksége a legújabb iphone-ra és a legmodernebb technikával felszerelt autóra. Persze semmi sem tiltja, hogy megvegye ezeket a szuper kütyüket, de talán okosabban is felhasználhatná a kemény munkával megkeresett pénzét.
Azzal se áltassuk magunkat, hogy az újabb generációk jobb helyzetben vannak, mert lehetnek nagyon pengék a mai tizenévesek informatikában, de a banki hitelek útvesztőjében ők sem fognak könnyebben eligazodni szüleinknél. És nevethetnek nagyszüleiken, akik nem boldogulnak az okostelefonnal és egy telefonos ügyfélszolgálat menürendszerével, de 30-40 év múlva az ő mai tudásuk is pont olyan használhatatlan lesz a mindennapokban, mint szüléiké és nagyszüleiké napjainkban.

És itt jön a lényeg. Kinek a felelőssége, hogy ilyen felelőtlenül, tudás nélkül költekezünk? Mondhatjuk, hogy elsősorban a cégeké, a bankoké, a boltoké, akiknek nincs más céljuk, mint eladni és eladni. Ám ott van az állam, amely – ha mást nem, csak az ÁFA bevételt nézzük – szintén a minél nagyobb pénzforgalomban és fogyasztásban érdekelt. Pedig éppen az állam lenne az, amelyik elsősorban tehetne és tennie kellene, hogy állampolgárai tudatosabban és óvatosabban hozzanak pénzügyi döntéseket mindennapjaikban. Mert lehet szidni a multikat és bankokat, hogy elveszik a szegény magyar pénzét, csak éppen hiteltelen a kommunikáció, ha a magyar tulajdonú cégekre már nem neheztelünk annyira.

Elsősorban az állam feladata, hogy FELELŐS GAZDÁLKODÁSRA és ÖNGONDOSKODÁSRA tanítsa állampolgárait. Mert az érettségivel csak belépőt kap a fiatal a felnőtt világba, de a folyamatos fejlődés folyamatos tanulást kíván, amiben az államnak igenis vezető szerepet kellene vállalnia. Mert bizony az átlag, a többség folyamatos tanításra szorul, az államtól ehhez mégsem kap segítséget.

Ha tetszett a bejegyzés, kövesd az Euculti Magyarországot a Facebookon is:
https://www.facebook.com/eucultimagyarorszag