Egy gondolat erejéig felejtsük el a fél éve tartó bezártságot és a lassan csődbe menő vendéglátóipart és turizmust. A politika szereti hangoztatni, hogy a Covid megtámadta a lakosságot és harcban állunk a vírussal. Ez nagyon szép és hangzatos hasonlat, de ha most ténylegesen háború dúlna a világban, akkor az óvóhelyek elhagyása után valóban az lenne a lakosság legnagyobb gondja, hogy mindent elfeledve rohanjon a teraszokra kávézgatni? Igaz, akkor teraszok sem lennének, hiszen szó szerint romokban állna a város.

Ezek szerint mégis csak szlogenek szintjén állunk harcban, és ha az új szlogen úgy kívánja, akkor nincs is háború és állnak a teraszok? Valóban csak politikai szempont és szlogen kérdése, hogy éppen mit tiltanak vagy engednek az embereknek? Nyáron egyszer már ráfázott Magyarország a korai nyitásra, de láthatóan nem tanult belőle. Persze egyértelmű, hogy ez a mostani döntés sem szakmai, hanem politikai volt. Ki ne emlékezne Orbán Viktor szomorú hangú bejelentésére, amikor első honfitársunkat vesztettünk el a Covid miatt. Akkor ezt nemzeti gyászként élte meg, ma viszont amikor még mindig 176(!) elhunyt betegről szóltak a hírek, a miniszterelnök csak a sörös poharát emeli a magasba. Hát igen, minden relatív, tegnap „már csak 176-an haltak meg”. Önnek is egészségére Miniszterelnök Úr!


Forrás: https://www.facebook.com/orbanviktor

Félreértés ne essék, amit jelenleg átélünk és ahogy viselkedünk az közös felelősségünk. Hagyjuk is a politikusokat, legyenek azok kormány oldaliak vagy ellenzékiek, mert azok szánalmas nulla emberek mind és egy szót sem érdemelnek. Na de mi van velünk, emberekkel? Tényleg ide jutottunk és idáig süllyedtünk? Sokak szerettei még a lélegeztetőgépeken küzdenek életükért, kórházban vagy otthonukban próbálják leküzdeni a betegséget, 25.000 honfitársunk már temetőben fekszik, ami egy kisebb magyar város teljes lakossága. Hányan és hányszor leírták, hogy egészségügyi dolgozók ezrei küzdenek értünk napi szinten erőn felül teljesítve, hogy életben maradhassunk. Daganatos betegek életmentő beavatkozásait halasztják el, csak hogy a Covid fertőzötteket el tudják látni. És mivel fejezi ki ezeknek az embereknek az erőfeszítéseit és áldozatait a magyar lakosság??? Teraszozással.

Ebben a helyzetben valóban sincs fontosabb, mint a szórakozás, a feszültség levezetése? Tényleg olyan kemény megpróbáltatásokat kellett kibírni a magyar lakosságnak, hogy most minden óvintézkedést felrúgva az utcákon kell tömegesen szórakozni, mintha csak a labdarúgó világbajnokságot nyerte volna meg Magyarország? Évekig éltünk óvóhelyeken, elpusztult az otthonunk? Ja nem, a többség beteg sem volt, és a munkáját sem veszítette el, hanem csak fél évig nem járhatott szórakozni.

Felháborító, szomorú, szánalmas, undorító és elkeserítő, hogy ide jutottunk és itt tartunk. Ez Magyarország, ezek vagyunk mi, magyar emberek. Így emlékezünk az áldozatokra, így aggódunk a még betegekért és így tisztelgünk az értünk küzdők előtt. Szégyellhetjük magunkat, szembe köptük a szolidaritást, szembe köptük saját magunkat. Gratulálunk Magyarország!

Ha tetszett a bejegyzés, kövesd az Euculti Magyarországot a Facebookon is:
https://www.facebook.com/eucultimagyarorszag

Magácska ennyire buta, naiv, törtető vagy gátlástalan? Kérem, segítsen, mert a napokban nyilvánosságra került megnyilvánulásai alapján nem egyértelmű a válasz.

Hagyjuk, hogy valakiben korábban felmerült az elképzelhetetlen, hogy egy huszonéves egyetemistát nevezzen ki felsőfokú végzettség és szakmai tapasztalat nélkül helyettes államtitkárnak. A jelenség csak egy újabb keserű pirula, amit le kellett nyelnie a megdöbbent magyar társadalomnak. Persze ha az elmúlt 1-2 évtized tendenciáját nézzük, akkor Magácska tökéletesen beleillik a sormintába: egyre fiatalabb, egyre kevesebb tapasztalat. Jelen esetben nulla. Ezért nem is meglepő, hogy Magyarországon már egy jó ideje semmilyen respektje nincs a különféle államtitkári titulusoknak és az azokat betöltő személyeknek. Arról nem is beszélve, hogy egykori helyettes államtitkárból lassan többet találni, mint leigazolt focistából.

De térjünk vissza az eredeti kérdéshez. Magácska tényleg annyira buta, hogy felkészült, szakmailag rátermett szakpolitikusként tekint magára? Magácska tényleg annyira naiv, hogy elhiszi, nem politikai kinevezett? Akkor mégis micsoda? Mi alapján alkalmasabb a feladat ellátására, mint korosztálya több tízezer másik hallgatótársa? Döntse hát el, hogy butának vagy naivnak tartja magát.

Láthatóan a jövőre nézve is vannak ambíciói, így az sem világos, hogy Magácska ennyire törtető vagy csak gátlástalan? Szép dolog, hogy tervezi a jogi diploma megszerzését, mert jogászként talán majd felfogja, hogy micsoda jogi nonszensz volt egykori helyettes államtitkári kinevezése. Az is szép dolog, hogy nemzetközi joggal kíván foglalkozni, és hogy a külszolgálati munka is vonzza, bár a nagyköveti szinthez azért kicsit többet kell letenni az asztalra. De ki tudja, pár év, és már a Magácska felkészültségével is lehet valaki nagykövet.

Tudja az a gond, hogy Magácska állítólag az ifjúságért felel. Gondolt már arra, hogy milyen káros és téves példát mutat saját életútjával a huszonéveseknek? Nem elég baj, hogy a médiában a fiatalokra minden irányból valóság show szereplők, influenszerek, kurvák és bűnözők ömlenek, mint a tanulás és teljesítmény nélküli könnyű és gyors érvényesülés mintái? Erre jön Magácska, aki tudás és teljesítmény nélkül lett helyettes államtitkár, és ahelyett hogy csendben meghúzná magát, máris jövőbeni nagykövetként gondol magára? Miféle életszerű minta ez a korosztályának? Döntse hát el, hogy törtetőnek vagy gátlástalannak tartja magát?

Ha kicsit is számít Magácskának korosztálya jövője, annyit tegyen meg, hogy a jövőben még ennyit sem szerepel, és megnyilvánulásaival nem árt többet a diáktársainak.

Ha tetszett a bejegyzés, kövesd az Euculti Magyarországot a Facebookon is:
https://www.facebook.com/eucultimagyarorszag

Röviden a válasz: igen. A többség legalább is biztosan, hiszen a magyar társadalom nagy része digitális és pénzügyi analfabéta. Lehet tiltakozni és megsértődni, de sajnos ez az igazság. Minden kütyüből a legújabbat akarjuk, holott a tudásuk 10%-át, ha kihasználjuk, ám mégis százezreket adunk egy mobiltelefonért vagy egy laptopért. Ugyanez a helyzet a banki hitelekkel és lízingekkel. Amit csak lehet, lakást, házat, autót, nyaralást hitelre akar a magyar, de azonnal.

Pedig lehető legnagyobb felelőtlenség, amit csak ember tehet, a meggondolatlan eladósodás. Egy dolog a kényszer vagy az elindulás az életben, és más dolog a szükségtelen túlköltekezés. Úgy vesszük fel a hiteleket, mintha ingyen adnák, pedig nagyon is drága dolog hitelből jobban élni, többnek látszani.

Vegyünk egy átlag 50 éves magyart, aki 1971-ben született és jó esetben 1989-ben érettségizett. Gondoljunk csak bele! Ezt az embert az 1989-ig megszerzett tudásával minősítette felnőttnek a magyar állam és engedte belépni a nagybetűs ÉLET-be. Tegyük fel, hogy nem tanult tovább, hanem „csak” dolgozott az elmúlt 32 évben. TV, rádió, újság, könyvek, internet, barátok, család és munkatársak azok a források, ahonnan az elmúlt 3 évtizedben tájékozódott.

Vajon mindez elég volt-e ahhoz, hogy az elmúlt 30 év technikai, környezeti, kulturális, pénzügyi és politikai változásait felfogja, megértse, értelmezze és beépítse saját életébe? Elég ahhoz, hogy felelősségteljesen és tudatosan élje életét, és jó döntéseket hozzon a maga és családja érdekében? Tényleg egy József Attila vers elemzésétől és egy másodfokú egyenlet megoldásától leszünk érettek, felnőttek? Ennyi az állam útravalója a felnőttkor évtizedeire? Na, nem mintha az egyetemek többsége érdemben túl sok segítséget adna a mindennapok túléléshez.

Mire megy a példaként hozott 50 éves átlag magyar egy hitelszerződés apró betűjével és a THM-el annak a tudásnak a birtokában, amit 1989-ben szerzett meg? Fel tudja egyáltalán mérni, hogy mit jelent 20-30 évre eladósodni? Nem valószínű. De az biztos, hogy a mindennapi életéhez nem feltétlenül van szüksége a legújabb iphone-ra és a legmodernebb technikával felszerelt autóra. Persze semmi sem tiltja, hogy megvegye ezeket a szuper kütyüket, de talán okosabban is felhasználhatná a kemény munkával megkeresett pénzét.
Azzal se áltassuk magunkat, hogy az újabb generációk jobb helyzetben vannak, mert lehetnek nagyon pengék a mai tizenévesek informatikában, de a banki hitelek útvesztőjében ők sem fognak könnyebben eligazodni szüleinknél. És nevethetnek nagyszüleiken, akik nem boldogulnak az okostelefonnal és egy telefonos ügyfélszolgálat menürendszerével, de 30-40 év múlva az ő mai tudásuk is pont olyan használhatatlan lesz a mindennapokban, mint szüléiké és nagyszüleiké napjainkban.

És itt jön a lényeg. Kinek a felelőssége, hogy ilyen felelőtlenül, tudás nélkül költekezünk? Mondhatjuk, hogy elsősorban a cégeké, a bankoké, a boltoké, akiknek nincs más céljuk, mint eladni és eladni. Ám ott van az állam, amely – ha mást nem, csak az ÁFA bevételt nézzük – szintén a minél nagyobb pénzforgalomban és fogyasztásban érdekelt. Pedig éppen az állam lenne az, amelyik elsősorban tehetne és tennie kellene, hogy állampolgárai tudatosabban és óvatosabban hozzanak pénzügyi döntéseket mindennapjaikban. Mert lehet szidni a multikat és bankokat, hogy elveszik a szegény magyar pénzét, csak éppen hiteltelen a kommunikáció, ha a magyar tulajdonú cégekre már nem neheztelünk annyira.

Elsősorban az állam feladata, hogy FELELŐS GAZDÁLKODÁSRA és ÖNGONDOSKODÁSRA tanítsa állampolgárait. Mert az érettségivel csak belépőt kap a fiatal a felnőtt világba, de a folyamatos fejlődés folyamatos tanulást kíván, amiben az államnak igenis vezető szerepet kellene vállalnia. Mert bizony az átlag, a többség folyamatos tanításra szorul, az államtól ehhez mégsem kap segítséget.

Ha tetszett a bejegyzés, kövesd az Euculti Magyarországot a Facebookon is:
https://www.facebook.com/eucultimagyarorszag

Az ügynökkérdésnek elvileg lehetne egy nagyon egyszerű szempontja: a kommunista rendszer besúgóitól meg kellene végre tisztítani a magyar közéletet. Másképpen fogalmazva odáig kellene eljutni, hogy a kommunista rendszer besúgói 2021-ben semmilyen közéleti, politikai, kulturális választott vagy vezetői pozíciót ne tölthessenek be.

Ez sajnos nem történt meg 30 évvel ezelőtt, és egyelőre semmilyen jel nem utal arra, hogy bárkinek is szándékában állna hasonló kezdeményezéssel előállni. Vélhetően azért, mert a parlamenti pártok így vagy úgy, de mind érintettek ebben a kérdésben. Felettébb kínos lenne, ha aktív politikusokról, közéleti prominensekről bármilyen szintű érintettség napvilágot látna.

Éppen ezért politikai szinten még mindig a nyilvánosságra hozatal körül megy (újból/sokadszor) a huzavona, szakmai szinten pedig az átlagember számára nehezen követhető és értelmezhető definíciós vita folyik arról, hogy ki is volt valójában besúgó. Nesze semmi, fogd meg jól.

Kollektív maszatolás folyik ebben a kérdésben, és ennek aktív részese a politika és a témáért felelős kutatók, történészek. Hogyan is beszélhetünk ügynökkérdésről, ha egyébként nincs dedikált cél és haszon rendelve a nyilvánosságra hozatalhoz. Legyen nyilvános, tudhassuk, ennyi lenne a 30 éve zajló vita minden haszna? Mert ezért – már bocsánat – tényleg túlzás ez a felhajtás.

Bizonyára sokan vannak, aki személyes érintettség miatt szeretnének információkhoz jutni. Tiszteletben tartva ezeket az igényeket és egyet is értve velük, de ezek mégis csak egyéni szempontok. Ezen túl nincsen semmi? Hol a közérdek, Magyarország szempontjai? Mi az a szempont, közös igény, amitől valami változást várunk, amitől jobb hely lehet Magyarország? Mi más, ha nem a közélet 30 évvel megkésett megtisztítása a kommunista rendszer egyik szennyesétől?

Szép lassan egyébként az idő megoldja ezt a kérdést is, hiszen 30 évvel a rendszerváltás után egyre kevesebb az olyan aktív közéleti szereplő, akinek személyes érintettsége és takargatnivalója lehet az ügynökkérdés kapcsán. Újabb 10-15 év múlva pedig már nem lehet politikai kérdést és tőkét kovácsolni ebből a vitából. Addigra elveszítve közéleti jelentőségét és aktualitását mindez már tényleg „csak” egy történészek közti szakmai eszmecsere lesz.

Ha tényleg ez az ügynökkérdés sorsa, akkor Frei Tamás könyveiből vett gondolattal élve újabb esélyt szalasztunk el, amikor javíthatnánk az arányokon. Igazán kár lenne.

Ha tetszett a bejegyzés, kövesd az Euculti Magyarországot a Facebookon is:
https://www.facebook.com/eucultimagyarorszag

Egy fejekben és lelkekben kettészakadt Magyarországon élünk lassan két évtizede. Kezdődött a Kossuth téren a kokárdával és folytatódott a mai napig tartó árokásással. Az emberek között szinte tapintható a feszültség, az indulat. Az évek óta tapasztalható gyűlölködésért két embert terhel személyes felelősség, pontosabban két miniszterelnököt. Ők hitették el velünk, hogy kétféle magyar ember létezik: jobb és bal oldali. Mára már mindkét oldal csak a maga igazában hisz, a másik gondolataira, érveire már nem is nyitott, zsigerből elutasítja azokat. Pedig nincs két Magyarország. Emberek vannak, magyar emberek.

Ha a magyar emberek egy pillanatra magukba néznek, akkor többségük egyébként belátja, hogy igazából nem egymást, hanem csak egymás politikusait utálják. Velük van bajuk, belőlük van elegük. Mert hát hogyan is lehetne egy országot jobb és baloldali emberekre osztani. Talán mindenkinek a homlokára lenne írva? Ha bemegyünk egy boltba, az eladó nem ideológia hovatartozásunk miatt szolgál ki, de étterembe vagy zöldségeshez sem aszerint járunk, hogy a tulajdonosa kire szavaz. Szép is lenne. A mindennapok során jó esetben semmit sem tudunk a másik ideológiai hovatartozásáról. Nem is kell, mert nem is így működik a világ.

Persze vannak olyan kérdések, amelyekről ideológia mentén mondunk véleményt, de az élet 99%-a nem az ideológiák mentén zajlik. Az élet 99%-a magáról az életről szól. Az embereket napi szinten foglalkoztató problémák (munka, lakhatás, egészség, közlekedés, közbiztonság, adózás, infláció, stb.) nem pártpolitikai vagy ideológiai kérdések, hanem egyszerűen megoldandó feladatok. Az alibipolitizálás és a kreált témák, problémák napirenden tartása helyett a politikusoknak az embereket ténylegesen érdeklő és érintő kérdésekkel kellene foglalkozniuk.

A magyar embereknek be kellene végre látniuk, hogy az imádott és szeretett politikusaik egyszerűen csak becsapják és megvezetik őket. Gyűlöletet szítanak köztük, mert ez a gyűlölködés táplálja politikájukat, ami hatalomra segíti és ott is tartja őket. Kit rövidebb, kit hosszabb ideig. A kérdés az, hogy az emberek meddig hagyják magunkat kihasználni, és meddig asszisztálnak a politikusok piti és szánalmas politikai játékaihoz. Mert rá kellene végre ébredni, hogy nem egymást, hanem csak a politikusokat utáljuk.

Ha tetszett a bejegyzés, kövesd az Euculti Magyarországot a Facebookon is:
https://www.facebook.com/eucultimagyarorszag

Láthatóan közelednek a választások, mert beindult az választási szájkarate, a már jól ismert ígéretcunami. Előkerült a pénz, a megélhetés, amivel a 2021-ben (is) a legjobban fogható a magyar. Az oltás mellé ígért 100.00 forint vagy éppen a 25 év alattiak szja mentességének ötlete, csak hogy a legfrissebbeket vegyük példaként. Sokakban felmerül a kérdés, hogy a hülyeség vagy a felelőtlenség sugallja-e ezeket az ötleteket? A lelkes hozzá nem értés vagy a tudatos megtévesztés, a választók félrevezetése?

Minden olyan politikai javaslat, amely közvetve vagy közvetlenül, de anyagi előnyt ígér a választók egy rétegének, alkalmas a választási hajlandóság és preferencia befolyásolására. Ennyi erővel egy milliárd forintot is ígérhetnének minden nagykorú magyar állampolgárnak, és mindenki boldoguljon az életben, ahogy tud. Ez még talán így is kisebb kárt okozna az állami költségvetésnek, mint amennyit az elmúlt 30 éveben az úgynevezett magyar politikai elit összességében produkált.

Ha tetszett a bejegyzés, kövesd az Euculti Magyarországot a Facebookon is:
https://www.facebook.com/eucultimagyarorszag

Hisszük, hogy MAGYARORSZÁG MENŐ.

Örömmel és elégedetten, bár mégis csak meglepetten vettem tudomásul, hogy éppen az én újévi cselekedetemnek lett, lehetett országos eredménye és egyben hírértéke. Reményt ad, hogy állampolgárként, ismeretlenül is lehet valami jót és hasznosat tenni. Jelen esetben megóvni másokat az átveréstől.

„A Jófogás tudomására jutott, hogy felhasználóitól adathalász kísérlettel megpróbálták kicsalni a bankkártyájuk adatait.” írta meg hétfőn több hírportál. A keres-kínál típusú oldalakon a felhasználók inkább az eladóktól szoktak tartani, a vevő oldali csalások eddig talán ritkábbak voltak. Mostantól viszont már erre is van példa. Ráadásul elég súlyos lehet a gond, ha a Jófogás rendszerüzenetben tájékoztatta összes felhasználóját. Jó pár éve használom az oldalt, de nem emlékszem hasonlóra. El sem tudom képzelni, hogy hány bejelentés érkezhetett ügyfélszolgálatukra, és milyen módszerekkel győződtek meg azok hitelességéről.

Ami az én esetemet illeti, belátom, lehet, hogy nem voltam kellően körültekintő, de eltelt egy kis idő, mire rájöttem, hogy csalókkal van dolgom. Szépen indult volna az újév… És mi van, ha másoknak nincs szerencséjük, és tőlük kicsalják a pénzüket? Nekik akkor biztosan nem lesz szép 2021... Úgyhogy vettem is a kabátomat, és indultam bejelentést tenni a rendőrségre. Végül is január 3-án vasárnap, este fél hatkor hova máshova mehettem volna?!

Azért persze voltak kétségeim, hogy mennyire veszik majd komolyan a történetem, de mint kiderült, alaptalanul. Olyannyira komolyan vették, hogy ami bejelentésnek indult, abból végül feljelentés lett. Meg is dolgoztunk érte, bő két órával később léptem ki a rendőrség épületéből. Nagyjából még időben, tehát este 8 órára haza is értem. Szóval állampolgárként minden tőlem telhetőt megtettem.

Másnap aztán jött az ihlet, hogy még egy üzenetet is küldhetnék a Jófogás ügyfélszolgálatára, hogy a felületet üzemeltető cég is megtehesse a szükséges lépéseket. Mivel a csalók a portál nevét és arculatát felhasználva próbálkoztak, saját jól felfogott érdekük, hogy mihamarabb lépjenek. Meg is tettem, röviden leírtam a történteket, és hogy kellően hiteles legyen a feléjük tett bejelentésem, a feljelentés bűnügyi azonosító számát is megírtam, hogy ha úgy gondolják, célirányosan tudjanak a rendőrséghez fordulni. Ennyi. Még be is villant a gondolat, hogy másnap akár országos sajtóhír is lehet az ügyből.

És tényleg, az lett. Igaz, hogy egy héttel később, de az lett. Nem tudom megítélni, hogy sok-e az addig eltelt egy hét, de csak remélem, hogy az alatt a 7 nap alatt senkit sem sikerült a csalóknak becsapniuk. Rajtam nem múlt. Persze simán lehet, hogy másik 10, 50 vagy akár 100 honfitársunk tett ugyanígy bejelentést. Remélem is, hogy így volt. Mert segíteni másokon kötelességünk. Ettől vagyunk emberek.

Nyugati szomszédunkat legújabban víruskezelésben tekintjük „laborországnak”, de egyébként is szeretünk Ausztriára és Bécsre mintaként tekinti. Legyen szó bérekről, életszínvonalról, nyugdíjakról vagy bármi másról, amiben szeretnénk a nyugati színvonalat elérni, akkor általában az átlagembernek és a politikusoknak is egyaránt Ausztria a viszonyítási alap. Szombat este éppen plágiumbotrány kezelésből mutatott példát Ausztria. Lehetne, hogy ebben is kövessük a sógorokat?

Az osztrák család- és munkaügyi miniszter a doktori disszertációja körül kialakult vitás helyzet miatt szombat este lemondott posztjáról, amit a kancellár elfogadott. Ennyi, ügy lezárva. Jó esetben, de mondhatjuk úgy is, hogy egy nyugati demokráciában egy plágiumbotrány pont ennyi ideig, vagyis egy napig kell, hogy tartson.

Nincs hetekig, hónapokig tartó visszautasítással, tagadással, másokra mutogatással, bizonygatással, részleges beismeréssel, majd teljes beismeréssel, végül pedig az újbóli megvédés hazug ígéretével tarkított, hetekig tartó huzavona. Egyszerű lemondás van éppen a helyzet tarthatatlansága miatt. Mert normális értékrenddel bíró ember (politikus), aki a politikai tevékenységét szolgálatként éli meg, és nem a hatalom mámorában él, pontosan tudja, hogy egy ilyen helyzet káros mindenkire. Káros elsősorban saját magára, de legalább ugyanannyira családjára és szűkebb-tágabb politikai környezetére nézve is.

Egy politikus személye körül kialakult botrány sosem csak az érintettről magáról, hanem politikai közösségéről is szól, aminek a botrány puszta ténye is már kárt okoz. Egy józan gondolkozású politikus tudja, hogy még ha igaza is van, a kialakult botrány önmagában is káros. Így ha kicsi felelősséget is érez politikai közösségéért, az egyetlen észszerű és felelősségteljes döntése csakis a lemondás lehet. Igaz, ehhez józan gondolkozású, felelősségteljes politikusnak kell lenni. Hány ilyet ismerünk Magyarországon? Akinek a politikai közösség hitelessége fontosabb szánalmas egyéni karrierjénél.

Na persze ehhez egy józanul gondokozó kormányfőre (akarom mondani kancellára) is szükség van, akinek nem az állandó harcolás, ellenségkép keresés és tévedhetetlensége hamis látszatának fenntartása áll beteges gondolkozásának középpontjában. Akinek nem a dacos „senkit sem hagyunk hátra, minél jobban támadják, annál jobban védem” arrogáns és pökhendi mentalitás a vezérelve, hanem a puszta józanság, ami az esendő ember egyik jellemzője.

Éppen tegnap írta Vona Gábor valami olyasmit, hogy a rendszerváltás feltétele a „társadalmi mentális változás”, hogy az emberek fejében és lelkében kell, hogy kezdődjön a változás. Bár hitelességét, mint politikus már ő is elveszítette, úgyhogy a blogolásnál többet ő se akarjon már a politikában és a közéletben, de gondolata vitathatatlanul helytálló.

Szidhatja tehát Orbán Viktor a hanyatló Nyugatot, de az elegancia és tisztesség valahogy Ausztriában mégis érték, amitől a magyar politikai „elit” vezette Magyarország még irtó messze van. A többiről nem is beszélve. Előbb tehát tényleg rakjunk rendet a fejekben és lelkekben, az osztrák utat pedig akkor tekintsük mintának, ha járni is tudunk rajta.

Ha tetszett a bejegyzés, kövesd az Euculti Magyarországot a Facebookon is:
https://www.facebook.com/eucultimagyarorszag

Hisszük, hogy MAGYARORSZÁG MENŐ.

Minden bizonnyal a Capitolium ostroma jelentősebb elmúlt napi esemény, mint Kern András szabálytalan parkolása, ám a magyar közmorálra és közgondolkodásra mégis ez a budapesti akció bír nagyobb hatással. Szomorú, hogy éppen Kern András viselkedése ad okot egy ilyen bejegyzés megírására, hiszen ő az egyik legzseniálisabb élő magyar színész, aki közel 60 éves, töretlenül sikeres pályafutást tudhat magáénak. Egy színész ikon, akit egy ország szeret, és kíváncsi produkcióira mind a mai napig. Ezt kevesen mondhatják el magukról. De…

Azért mert Kern András jó színész, még nincs feljogosítva arra, hogy olyat tegyen és mondjon, amit az átlag magyar állampolgár sem tehet meg következmények nélkül. A szabálytalan parkolás önmagában is hiba, de a sajtónak adott válasza egyenesen felháborító és elfogadhatatlan. Hogy merte ezt megengedni magának? Mert ő Kern András? És ez mi többre vagy másra jogosítja fel, mint bárki mást? Normális esetben semmire, de ő ezt másképpen gondolja. És ezt nem csak a szabálytalan parkolással, hanem a flegma és arrogáns magyarázatával is bizonyítja. „Szánom-bánom a dolgot, de nagyon siettem, az az igazság, ennél többet nem is szeretnék mondani.”

Az alsó hangon morálisan elítélendő cselekedetek ilyen módon történő kezelése az elmúlt években a politikusok és a teljesítmény nélküli celebek szintjén vált általánossá, más közszereplők részéről erre még nem volt példa. Ez lenne tehát a következő szint? Most már tényleg bárki bármit megtehet? Mert akkor nagyon csúnya világ elé nézünk. Akkor Kern András se háborodjon fel, ha előadása alatt esznek, telefonálnak, vagy éppen beszélgetnek, hogy csak nagyon visszafogott példákat vegyünk. Fogadja el a művész úr, hogy megteszik, mert megtehetik.

Mennyivel másabb Kern András, mint a maguknak mindent megengedő, luxusautóikkal szabálytalankodó NER lovagok vagy politikusok? Semmivel. Pontosan ugyan olyan. Azt gondolják, hogy megtehetik, és elnézést is úgy kérnek, hogy még az állampolgár érezze magát megtisztelve. Nem kell ahhoz milliárdosnak lenni, hogy valaki úgy viselkedjen, mint egy NER lovag. Elég, ha valaki csak úgy érzi, hogy több, más, jobb, mint a többiek, rá más szabályok vonatkoznak, de leginkább semmilyenek, és mindent megtehet, amit csak gondol. Láthatóan Kern András így érez. És ami igazán szomorú, nem csak tettében, hanem reakciójában is tetten érhető ez az érzés.

Magyarország egy következmények nélküli ország. És nem csak azért, mert egyes emberek azt gondolják, hogy nekik mindenből több jár, és a szabályok felett állnak, hanem azért is, mert mi emberek mindezt hagyjuk, nem várunk el következményt.

A baj az, hogy az ismert embereket ismertségük miatt sokszor tökéletesnek hisszük, és olyan tulajdonságokkal ruházzuk fel, amilyenekkel soha nem is rendelkeztek. És mivel az átlagember istenként tekint arra, akit a TV-ben vagy az újságokban lát, maguk az érintettek is istenként kezdenek tekinteni saját magukra. Végül számukra és az emberek számára is természetes, hogy ők kivételes személyiségek, akik kivételes elbánásban kell, hogy részesüljenek az élet minden területén. Le kéne végre számolni az ismert emberek mítoszával és feltétel nélküli csodálatával. Mert amíg istenként tekintünk mindenkire, akit a médiában szerepel, annak egy idő után olyan nemtörődöm viselkedés, flegma és arrogáns reakció lesz az eredménye, mint Kern Andrásé.

Kern András az egyik legzseniálisabb élő magyar színész, aki közel 60 éves, töretlenül sikeres pályafutást tudhat magáénak. Egy színész ikon, akit egy ország szeret, és kíváncsi produkcióira mind a mai napig. Nem kell aggódnia, továbbra is szeretjük, mint színészt, kíváncsian várjuk újabb szerepeit, megnézzük színházban, moziban és kabaréban, de mint közéleti szereplő leszerepelt, hiteltelenné vált. Kern András, mint közszereplő nem minta, nem követendő példa, nem hiteles ember. Ha úgy vesszük, Kern András semmivel sem jobb, mint egy NER lovag.

Ha tetszett a bejegyzés, kövesd az Euculti Magyarországot a Facebookon is:
https://www.facebook.com/eucultimagyarorszag

Hisszük, hogy MAGYARORSZÁG MENŐ.

2020-ban a politikusok, de főleg a miniszterelnök sok mindenből várt el többet… Balatonból, tiszteletből…. hosszan sorolhatnánk. Arról viszont kevesebb szó esik, hogy a választók, a magyar emberek miből várnak el többet. Pedig ez lenne a legfontosabb.
Ha már a tiszteletnél tartunk, az mindenképpen elvárás, hogy a politikusok tiszteljék a választókat. Ne hazudjanak nekik, ne csapják be őket, ne lopjanak tőlük… Mert hát sajnos ezekre napi szinten látunk példát. Amíg ez nem változik meg, addig láthatóan a politikusok – mondjanak is bármit – nem tisztelik a választókat. Egy barátunkat, egy családtagunkat tiszteljük, ezért nem is lopunk tőle, nem hazudunk neki és nem csapjuk be. Az átlag magyarnak ez evidencia a mindennapokban, így ennek működnie kellene a politikusok és a választók viszonylatában is. Mivel ez nincs így, felmerül a kérdés, hogy melyik fél felelős a kialakult helyzetért.

Könnyű lenne rávágni, hogy ki más, hát a politikusok, de mivel a politikusok közülünk, emberek közül kerülnek ki, nem ilyen egyszerű a válasz. Igazából mindannyian felelősek vagyunk. Nem is feltétlenül azért, hogy kikre szavazunk, mert a kínálat évek, évtizedek óta gyenge, szánalmas, színvonaltalan…

Az emberek, vagyis a MI felelősségünk valójában abban áll, hogy az igazán tisztességes és hiteles emberek (még) nem léptek színre, nem álltak ki, nem kezdtek közéleti és politika tevékenységbe. Pedig az ilyen emberek lennének azok, akik valós színvonalat hozhatnának a magyar politikába. Vagyis ne várjunk javulást, amíg mi magunk nem tettünk meg mindent a változás érdekében. Amíg nincs valós alternatíva, addig érdemi változás sem várható.

A fenti gondolatokkal indítjuk útjára az Euculti Magyarország blog.hu oldalát, továbbá kívánunk Boldog és Egészséges Új Évet Magyarországnak.

Ha tetszett a bejegyzés, kövesd az Euculti Magyarországot a Facebookon is:
https://www.facebook.com/eucultimagyarorszag

Hisszük, hogy MAGYARORSZÁG MENŐ.